Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


a Csokoládé útja

2014.11.04

 

Kakaótörténet          

Dél-Amerika őslakói több mint 3000 éve ismerik, sőt termesztik a kakaófát. Hondurasban régészek számos olyan leletre bukkantak, amelyek ezt igazolják is. A köztudatban mégis az aztékok találmányaként él tovább, akik valójában a 14. századtól termesztették. Ketzalkóatl (spanyolul: Quetzalcóatl), az azték mitológiában szereplő első istenpár harmadik fia ajándékának tartották, aki a tudás istene volt. Az aztékok a pörkölt vagy pirított kakaóbabból lisztté őrölt kukorica, vanília, cayenne-bors, némi só és víz hozzáadásával készítették fűszeres, de a mai ízlés számára igen különös ünnepi italukat, a csokoládét.

 

A fűszeres forró csokoládé átalakult, de ma is népszerűA fűszeres forró csokoládé átalakult, de ma is népszerű

 

A 16. század elején, mikor az első spanyol konkvisztádorok megérkeztek Mexikóba, gyorsan felismerték a „barna aranyban” rejlő óriási lehetőséget. Máig vitatott, hogy Európába Kolombusz vagy az aztékokat leigázó Hernan Cortés hozta-e magával. Tény azonban, hogy a mexikói csokoládéital előbb a dél-amerikai kontinensen, majd Európában is elterjedt. Igaz, hogy a századokig luxuscikknek számító folyékony csokoládé akkor lett igazán élvezetes, amikor nádcukor hozzáadásával édesíteni kezdték – szélesebb körben azonban csak a répacukor ipari gyártását követően, a 19. század elejétől kezdett elterjedni a világ számos országában.

A kakaó fogyasztása az öreg kontinensen először a 16. századi spanyol arisztokráciája körében lett igen kedvelt, aztán eljutott Olaszországba, majd a 17. században a Napkirály (XIV. Lajos) udvarában is hódoltak az ekkor már tejjel és cukorral készült sűrű kakaóitalnak. Rövidesen aztán Európa-szerte elterjedt, de a kakaót a 17. század végéig csak folyékony formában fogyasztották.

A 18. század kiváló képességekkel rendelkező velencei születésű figurája, a szerelmi kalandjairól elhíresült Giacomo Casanova pl. olyannyira szerette a forró csokoládét, amelyet szülővárosában sokáig gyógyszerként és nem reggeli italként kínáltak a kávéházak, hogy utazásaira is magával vitte az ital alapját (szigorúan tej nélkül itta, híresen érzékeny volt a minőségre), és abból főzetett magának csokoládét.

 

A kakaópor alig 200 éves újdonságA kakaópor alig 200 éves újdonság

 

Jóllehet Angliához elsősorban mindenki a teafogyasztás szokását köti, a kakaó a teával együtt érkezett a szigetországba 1650 táján – és sokáig népszerűbb volt a teánál, hamarosan étlapokra is felkerült. Alig több mint fél évszázaddal később pedig már „kakaóklubok” vagy csokoládé-házak nyíltak Európa több országában is, ahol a sűrű, kubai nádcukorral édesített italért sokáig arannyal fizettek a tehetős fogyasztók.

Egy holland gyógyszerész és vegyész azonban forradalmi találmánnyal jelentkezett a 19. század első felében. Coenraad Johannes van Houten (a híres amszterdami csokoládégyáros Casparus van Houten fia) egy hidraulikus prés használatával képes volt a képlékeny kakaómassza nedvesség- és zsírtartalmának jelentős redukálására – ezzel feltalálta a kakaóport, amellyel immár süteményeket, kekszeket is tudtak készíteni.

A találmány nem csupán azért volt óriási jelentőségű, mert a porból immár édességek sokasága készülhetett, valamint sokkal ízletesebbek lettek a kakaóitalok, de elkezdődött annak forgalmazása, valamint jelentős fejlődésnek indult a csokoládégyártás is. A polgárosult Európában a kakaóporból tejjel vagy vízzel készült forró ital aztán kis- és nagykorúak kedvenc reggeli itala lett – és maradt napjainkban is.
 
1838-ban van Houten szabadalmi jogának lejártával mind Angliában, mind Svájcban komoly kísérletek kezdődtek. A Joseph Storrs Fry által alapított családi vállalatnál 1847-ben elkészült az első szilárd csokoládészelet – a céget később a ma is működő Cadbury vette át.

1826-ban a svájci csokoládékészítő, Philippe Suchard feltalálta a cukor és kakaó elegyítésére alkalmas szerkezetét, amelyet Rodolphe Lindt, a Lindt csokoládégyár alapítója továbbfejlesztett. Ennek segítségével több folyékony hozzávalót tudott a csokoládéhoz adagolni. A kenőgyúrásnak (konsolásnak) nevezett technológia lehetővé tette a finomítást, a korábban gyártott igen porózus szerkezetű, törékeny csokoládészeletek helyett ízében és állagában is sokkal ízletesebb, finoman krémes csokoládékat kezdett gyártani.

A könnyen formálható, aromákkal gazdagított csokoládék ma is Lindt találmányához hasonló szerkezetek segítéségével és módszerrel készülnek. A svájci cég termékei pedig mit sem vesztettek kiváló minőségükből.

Az első szilárd állagú tejcsokoládészelet kifejlesztése szintén Svájchoz, a Nestlé fivérekhez köthető. 

 

A minőségi csokoládéhoz nemcsak alapanyagra, de professzionális technológiára is szükség vanA minőségi csokoládéhoz nemcsak alapanyagra, de professzionális technológiára is szükség van

 

A csokoládé fogyasztásának népszerűsítésében azonban a reklámnak is hatalmas szerep jutott. A 19. század folyamán valóságos afrodiziákumként hirdették különböző újságok hasábjain. A tömeggyártás elterjedésével, és a drága kakaóvaj kiváltására alkalmazott egyéb adalékanyagok hozzáadásával a csokoládék minősége sokat romlott – nem is szólva az alacsony kakaótartalmú tejcsokoládék és fehér csokoládék elterjedéséről, amelyek cukortartalma igen magas. Vásárlásnál mindig érdemes megnézni az összetevőket!

A 20. században kerültek piacra az instant kakaóporok is, amelyek szintén bőségesen tartalmaznak cukrot, aromákat és számos mesterséges anyagot, ellenben hideg tejben is remekül oldódnak.
 
A 21. században ismét reneszánszát élik a kézműves műhelyekből kikerülő, valamint a megbízható, természetes alapanyagokkal készített csokoládék, illetve minőségi kakaóporok.